Őrladány körjegyzőségi székhely

Folytassuk a sort ismét Dr. Borovszky adataival, mely szerint a százzá elején, még a két település egyesülése előtt (1905-ben) "Őr-Ladány tiszamenti kisközség, körjegyzőségi székhely, 86 lakóházzal és 450, nagyrészt református lakossal. Postája Tornyos-Pálcza, távírója Mándok, vasúti állomása Fényes-Litke. Az 1332-iki pápai tized-lajstromokban a község már szerepel. 1480-ban a Bocskay család volt a földes­ura, a XVIII. század végén és a XIX. század elején a gróf Forgách, gróf Vay, báró Horváth, a szatmári püspökség, a Leövey, Jékey, Király, Pethő, Szuhay, Uzonyi és Eördögh családok. Református templomának építési ideje ismeretlen. A községhez tartozik Endes puszta. Őrmezővel legutóbb Mezőladány név alatt egyesítve". 55 A szerző ugyanakkor Őrmezőről a következő leírást adja: "Őrmező tiszamenti kisközség, 131 házzal és 597, nagyobbára róm. és gör. katholikus lakossal. Postája Tornyos-Pálcza, távírója Mándok, vasútállomása Fényes-Litke. A községnek Cserepes-Kenéz által a kitelepülés czéljára megvásárolt határrészén 1896-ban ásatások folytak, mely alkalommal bronzkorszakbeli eszközöket találtak. A leleszi okmánytár egy 1435-ből származó oklevele már a mai nevén említi. 1483-ban a Petneházy család volt a földesura és vele egyidejűleg, de utána is egész máig a gróf Forgách család. Templom nincsen a faluban. Őr-Ladánnyal Mező-Ladány néven egyesítve." 56

Bizonyos pontatlanságok, félreértésre okot adó következetlenségek az itt közölt két kis részletből is érzékelhetők, melyek a helytörténeti kutató munkáját is nehezítik. Mégse ezeket vegyük most vizsgálat alá, inkább egészítsük ki azzal, hogy 1876-ban Szabolcs vármegyét 7 járásra osztották:

A Tiszai járás volt a mándoki járás, amelyhez 1910-ben már csak 23 község tartozott, egyebek között az őrladányi körjegyzőség is. A körjegyzőséghez tartozó települések a következők voltak: Őr-Ladány, Őrmező, Endes, Benk és Újkenéz. A vizsgálatra a lakosságra vonatkozó adatok érdemesebbek. 1784-ben 209, 1839-ben 342 lakosa volt Őrmező-Ladánynak, amely bár csak 1905-ben egyesült hivatalosan, de a XIX. század elejétől már többször együtt említik. Valószínűleg a két település között az egyesülésről nagy viták lehettek. Járay tanár úr is sejtelmesen említi, hogy "az egyesülés nem a legsimábban zajlott", de konkrétumokat nem rögzített. Az egyesülési szándék azonban feltarthatatlan volt már. Sőt 1878-ban közös bélyegzőjük, pecsétjük is volt a szomszédos Őrmezőnek és Őrladánynak57, majd újabb öt év után 1883-tól ismét külön pecsétek léteztek egy ideig 58. Tény azonban, hogy egyesülés ide vagy oda, a két település és Endes lakóinak összes száma a XX. század első évtizedének végén tartott népszámláláskor 901 fő volt. 59 S ebben a XIX. századi szervezett és céltudatosabb egészségügyi megelőző munka mellett a betelepítések is szerepet játszhattak. Sőt ez eredményezte, hogy a Forgách birtoknak számító Őrmezőn a görög és római katolikus vallású lakosság megtöbbszöröződött, s első ízben meghaladta a rátarti, nemesi hagyományaihoz, vezető szerepéhez jobban ragaszkodó Őrladány település lélekszámát. Említésre érdemes, hogy az 1920-as évek legelején a népszámlálásban közreműködő Járay tanár úr még találkozott olyan őrmezei lakossal, XIX. század végi betelepülttel, aki csak igen nehezen beszélte a magyar nyelvet. A felvidéki Forgách birtokról Őrmezőbe került tót atyafiak sajnos később teljesen elfeledték anyanyelvüket.

Negyedszázaddal később 1940-ben Csíkvári Antal adatai szerint a tiszai (mándoki) járáshoz tartozó és az egyesülés után is kisközségnek számító Mezőladány 1187 lakosából 289 a római, 364 a görög katolikus, 395 a református, 6 evangélikus, és 133 az izraelita felekezethez tartozó állampolgár.60 Tehát annak ellenére, hogy továbbra sem volt helyben körorvosa, gyógyszertára, piaca és az I. világháborús vesztesége is húsz fő volt, tovább nőtt a lakosság lélekszáma. S kölcsönös tisztelet jellemezte a munkájuk által kivívott tisztességük, közösségi moráljuk alapján a reformátust, a görög és római katolikust, a létszámában növekvő arányú zsidóságot és a kisebbségi cigányságot is, mert az együttélés alapvető szabályait egymásrautaltságuk miatt egyik sem lépte át. Igaz, hogy külön volt református, katolikus és zsidó temető, ami azt mutatja, hogy az eltérő vallásúak még holtukban sem feküdtek szívesen egymás mellé, legfeljebb a görög és római katolikusok, de mint később látni fogjuk, a két katolikus közösség között is sok vita adódott. Ez azonban már a XX. század jellegzetessége, ne siessünk annyira előre. Sőt nézzünk egy kicsit vissza a XIX. századi közösségi állapotokra!

Az Őrladányi Református Egyházközség lelkészei 1826-tól vezették rendszeresen a keresztelési és 1828-tól a halálozási anyakönyveket. Nekem, aki csak gyüttmentnek számíthatok a faluban az igen kevés ott tartózkodás miatt, sok érdekes adalékkal szolgáltak ezek az anyakönyvek. Lapozzunk beléjük egy kicsit.