Jószágtartás a rekeszekben

Megosztás Facebookon PDFNyomtatásE-mail

A halászat mellett az állattartás és kisebb mértékben a paraszti gazdálkodás volt a megélhetés forrása ezen a vidéken. A dohány, a burgonya, a gyümölcs, a dinnye, mák, gabonafélék, kukorica voltak a legfontosabb termesztett növények. No és a széna, a szálastakarmány, amelyet a Kiserdő, Réverdő, Lacierdő, Gyárpás, Kisszeg, Nagyírtás, Cínkés, az endesi Baráterdeje irtásföldjein és a mélyebb fenekekben, legelőkön egyaránt termeltek, kaszáltak. Járay Sándor sok hibával tarkított dolgozatában tévesen írja, hogy a határ legnagyobb része legelő és kaszáló volt. Abban viszont igaza volt, hogy apró gyümölcsösök voltak a határban, amit a falu népe rekesznek nevezett. A rekesz elnevezést úgy magyarázták az idős adatközlők és a tanító úr, hogy a gyümölcsösöket a Tiszánál szedett fűzfaágakkal, vesszővel körülkerítették. A gyümölcsfák alatti elfüvesített részen az első széna lekaszálása után, a bekerítettség előnyeit kihasználva, felügyelet nélkül a saját jószágaikkal legeltették. Akkor még nem permetezték a fákat, legfeljebb a nagy fertőzéskor hígított lóhuggyal. A füzfonat kerítés a földtől 50-60 centiméter magasabban kezdődött, s mivel a vessző végeit és az oszlopokat a földbe dugták, azok a nedves időben gyökeret eresztettek és idővel széles sövénykerítést, garádot alkottak. A rekesz kifejezést apósom Uzonyi Lajos még 2000-ben is gyakran emlegette beszélgetés közben.

Mezőladány szerény postáján is gazdag a szolgáltatási kínálat

Óvatosan kellett kezelnem Járay tanár úr földművelésre vonatkozó adatait is, ugyanis szerinte a ladányiak nem szerették a mezei munkát, s a földet is csak szükségből művelték Őrmezőben, Őrladányban és Endesen. Való igaz, hogy az éhség oltása, a boldogulás vágya is felfogható a szükség okaként, de a Csíkvári Antal által szerkesztett Szabolcs vármegye c. kötet szerint az 1930-as években Mezőladány és Endes összes határa 2443 katasztrális hold volt. Ebből 1583 hold szántó, 182 hold kert, 14 hold szőlő, 152 hold legelő, s mindössze 138 hold rét és 83 hold erdő volt. A megműveletlen terület 288 katasztrálisra rúgott. Ha a tanár úr megjegyzését, mely szerint a ladányiak nem szerettek a földdel dolgozni, komolyra vennénk, feltehetnénk a kérdést, akkor ki művelte az összesen 1779 hold szántót, kertet, szőlőt a háború előtt vagy még korábban? Inkább tekintsük a megjegyzését ideológiai túlfűtöttségnek, az 1950-es évek kulákellenes vadhajtásának. Ha valakinek tudnia kellett, akkor ő legalább hallomásból is tudhatta, hogy mennyit dolgoztak az őrmezei és az endesi egytelkes jobbágyok, zsellérek, a ladányi nemesek és a nincstelen cselédek leszármazottai egyaránt, akik egyebek között őt és családját is tisztességgel eltartották egy életen át. Vajon ma, a fene nagy szocialista öntudat után is folytatódó romlás idején mit mondana a tanár úr, ha látná az egykor szinte virágos kertként megművelt, s ma - kevés kivételtől eltekintve - elhanyagolt ladányi szőlőket, amit azért hagynak parlagon a gazdák, mert a termést a nehéz munka ellenére sokszor nem ők szüretelik le, vagy azért, mert a gyermekeik az erőszakos téeszesítés után az ország másik végében keresték a boldogulás útját. Pedig nem is olyan régen megsüvegelték azt, akinek Mezőladányban szőlője, s bora volt. Így mállik szét minden érték lassan, amit a régi elődök hagytak ránk. Térjünk azonban vissza a gabonatermesztésre.

A XIX. század végén több - Járay Sándor adatai szerint négy - szárazmalom volt a faluban, de ritkán üzemeltek, majd meg is szűntek. Tény, hogy a ladányi református egyházközség 1862. évi keresztelési anyakönyveiben találtam egy Kardos István nevezetű úrra vonatkozó bejegyzést, mely szerint a nevezett foglalkozása molnár volt. Pedig nem is volt egyszerű a Nyírségnek mintegy 6-7 kilométer hosszúságú, Tiszára támaszkodó mezőladányi nyúlványát művelni. A szél nemcsak a mák, de olykor aszályos időben a gabonafélék magvait is egyik dombról a másikra vitte az őrmezei és ladányi határban. Mégis jelentős mennyiséget termeltek az uradalmak és a birtokos gazdák is, sőt több ladányi gabonakereskedő jól megélt belőle.