Elpusztult szomszéd települések

Megosztás Facebookon PDFNyomtatásE-mail

Tanulságos lehet a történelem süllyesztőjébe veszett települések szemrevételezése a középkori Szabolcs vármegye településeiről készített térképen 40 melyet a dolgozathoz mellékeltem. Látható, hogy eltűnt a Kékcse és Veresmart közötti Pettend, a Kékcse és Várda közti - ma már csak tanyaként említett - Tölgyes, a Litke-Veresmart-Döge háromszögben Pó, Öszöd és Bodon, a Pálca és Jéke közötti Szög, a Mándok és Bezdéd közötti Ágtelek és Kálonga, a Benk-Mándok-Ladány háromszögben Csetér, a Szentmárton és Eperjeske közötti Kövesd, a Bezdéd és Záhony közti Győr és folytathatnánk a sort, ha a kört egy kicsit bővítenénk. Végül is ettől a korszaktól számíthatjuk Endes pusztává válását is, jóllehet Ladány külterületeként máig szilárdan tartja magát.

Ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben adott lelki reménységet a XV. században a huszitizmus, melynek terjedéséről egy térképet is mellékeltem. Aztán a XVI. század közepétől a svájci német és holland minták nyomán meghonosodott magyarországi reformáció éltette a hit és a szabadság eszményét, mely Őrmező, Ladány és Endes felé több irányból érkezett. Debrecenből, Misztótfalusi Kis Miklós hitelveit követve, majd Méliusz Juhász Péter, az első kálvini szellemben tanító debreceni prédikátor nyomán számos felső-szabolcsi település lakossága református hitre tért át. 41 Ugyanakkor az is tény, hogy „Szabolcs megyének a keleti része ti. Nyírbátor és környéke 1550-1553 körül az erdélyi szász lutheránus szuperintendencziához tartozott, majd az erdélyi példát követve az óvári zsinaton (1554) kimondatott, hogy szuperintendenseket és espereseket kell választani. Így választatott meg Báthory György óvári földesúr udvari papja Tordai Demeter püspöknek 1554-ben." 42 Ugyanakkor a Felvidék felől is erőteljes reformációs hatás érvényesült, amely Bereg megye településein keresztül - ahová az őrmezei, endesi, őrladányi földesurakat, nemeseket, sőt az egytelkes jobbágyokat is házasságuk révén mindig erős szálak fűzték - eljutott Ladányba is.

A XVI. század második felében a lelkészek és tanítók díjlevelét tartalmazó könyv szerint Ladányt Pálcza fíliájaként tartották számon. 43 Ellentmondásos ugyanakkor hogy a Pálczához közelebbi Őrladánynál nem szerepel a filia megjegyzés.

Növeli az ellentmondást, hogy Mályusz Elemér egyháztörténésznek az 1929-ben megjelent Magyar Protestáns Egyháztörténeti Adattára szerint 1583-ban Őrmező és Ladány közös református gyülekezetének Kápolnai Máté személyében már lelkésze volt. Ugyanakkor ez is cáfolni látszik, hogy a török az 1560-as években elpusztította volna Őrmezőt és Ladányt, hiszen 20 év alatt aligha erősödhetett volna meg annyira a gyülekezet, hogy prédikátort is fogadjon. S ez a megállapítás igaz a XVII. század elejére is, hiszen 1605 októberében Szigeti Gergely már Őrmező, Ladány és Endes közös gyülekezetének, majd 1623 júliusában Nábrádi Mihály nagytiszteletű úr Őrmező, Ladány, Endes és Cserepes-Kenéz közös gyülekezeteinek volt a lelkésze az említett protestáns egyháztörténeti adattár szerint.

Tény azonban, hogy az adattárban Mályusz Elemér a Tornyospálca címszó alatt (86-87. lap) említi a fenti lelkészeket, megjelölve, hogy Őrmező és Ladány gyülekezetének az élén álltak, ami feltehetőleg azt jelentette, hogy az említett lelkészek és gyülekezeti utódaik 1583-tól teljes két évszázadon át a pálczai anyaegyházközség fíliájaként számon tartott Őrmező, Ladány, Endes, Cserepes-Kenéz közös gyülekezetének segédlelkészei voltak.

A Tiszántúli Református Egyházkerület és Kollégium Levéltárából előkerült két eredeti dokumentum e dolgozathoz csatolt másolatában a mezőladányi gyülekeze lelkészeit sorolják fel. Egyik sem említi a XVI-XVII. századi prédikátorokat. Bizonyára azért, mert a ladányi (őrladányi) eklézsia csak 1784-től vált önálló anvaegyház községgé, s azóta voltak helyben lakó lelkészei. Végül is az 1918-ban Nagy László lelkész által összeállított és mellékelt, rövid gyülekezettörténetben is - tévesen - csak 1784-től számítják a ladányi református gyülekezet történetét, s a Tornyospálca filiájaként eltöltött 200 évet meg sem említik. Ettől függetlenül azonban ma már konkrét dokumentumok igazolják, hogy az is része a ladányi eklézsia múltjának. Sőt azt is tudjuk, hogy az egyházközségnek a XIX. század elejétől volt iskolája, s az első osko- lamesterként Csákvári Sámuel tanító uram 1806-tól oktatta a ladányi, őrmezei endesi nebulókat a betűvetés művészetére.

 

Az új harang felhúzása a református
templom tornyába 1971-ben

Tornyos-Pálcza - ahogy az akkori iratok említik - több cikluson keresztül esperesi székhely is volt a felső szabolcsi egyházmegyében. Bizonyára ez is szerepet játszott abban, hogy a XVII. században a megerősödő filiája, Ladány templomot építhetett. A templom eredeti építési dátumát nem találtam meg, de tény, hogy 1696-ban „őrladányi kőtemplom" elnevezéssel, mint anyaegyházközségi templom szerepelt a templomösszeírási íveken. 44

Itt érdemes megjegyezni, hogy a középkorban a templomok védelmi szerepet is játszottak. Az ősi szokásként a temető közepére épített, s az ellenreformációs korlátozások miatt torony nélkül maradt református kőtemplom is ilyen szerepet töltött be Őrladányban, melyhez a templommal nem rendelkező Őrmező és Endes is tartozott. Ellentmondásnak tűnik, hogy Tóth Endre a Tiszakönyök történelmének feldolgozásánál a szakirodalom szerint úgy említette, hogy a török még az 1670-es években a faluval együtt a templomot is elpusztította volna, ugyanakkor 1694-ből mégis kőtemplomként említik a török kiűzése utáni egyházi leltári ívek. Bonyolítja a tisztánlátást, hogy az 1784. évi első osztrák birodalmi katonai összeírás szerint a „magaslat, ahol a fatemplom áll, uralja a helységet és az egész vidéket", vagyis a jelenlegi református templom helyén fatemplom állt. Újabb félrevezető zsákutcát eredményezhet a helytörténetet kutató számára a Tiszakönyök történetét feldolgozó és a kor sajátos ideológiai túlfűtöttségét, oldalazó jegyeit erősen magán viselő kötet szerzőjének az a megjegyzése, hogy "nem szabad teljesen kizárnunk azt a lehetőséget, hogy a betelepített ukrán lakosság olyan helységet keresett fel, ahol már saját szertartásai szerinti templomot is talált". 45 Az ilyen és hasonló történelmietlen megállapítások és hamisítások okozzák a helytörténeti kutatók számára a legnagyobb buktatókat, s félrevezetik az utókort. Még az érintett őrmezei görög katolikus felekezet adatközlői is úgy vélekedtek, kerüljük el az ilyen torzításokat, ha lehet.

Térjünk azonban vissza a reformáció terjedéséhez és említsük meg, hogy a XVII. században a rangban, tartásban, életvitelben is tehetősebbnek számító egytelkes jobbágyok a gyermekek száma és a szétaprózódó jobbágybirtokok miatt elszegényedő, zselléresedő társaikkal összefogva erős hittel és szerény földesúri támogatással építették a mai mezőladányi templomtól a források szerint néhány méterrel keletebbre álló egykori torony nélküli templomukat. A hely ismeretében azonban 15 méterrel aligha lehetett keletebbre ez az erőd - kőtemplom, hiszen akkor nem állhatott volna stabilan és szilárdan évszázadokon át. Nem ismeretes, hogy mikor épült a kőtemplom helyett a fatemplom. A térségben több településen (Mándok, Cserepes-Kenéz, stb) fatemplom volt abban az időben, pedig a reformáció idején Szabolcs megyében több helyen a katolikusok templomát vették birtokba - kisebb átalakítások után - a protestánsok. Ha lett volna ilyen Ladányban, vagy Őrmezőben, bizonyára itt se történt volna másként. Tény azonban, hogy 1838-ban új, ugyancsak torony nélküli templomot épített a református eklézsia. A hely megválasztása kifejezetten szerencsés volt, hiszen a mai temető(templom) domb tetejéről a térséget Cserepes-Kenéztől-Tiszamo-gyorósig, Eperjeskéig Pálczáig jól beláthatták, s ennek különösen a tiszai árvizek, a nád és zsúpszalmás tetőfedések idején pusztító tűzvészek és az ellenség támadásai idején nagy hasznát vette a falu. Akkor azonban még csak egy zsindelyfedésű fatorony (harangláb) volt a templom mellett, amit a debreceni püspöki hivatalba küldött 58/1976. sz. és e dolgozathoz is csatolt átirat szerint "az 1850-es évek végén egy nagy vihar ledöntött".